2012. május 25., péntek

Jennifer Weiner: Jó az ágyban


Ismertető:

Mi lehet annál szörnyűbb, mint amikor a pasink kövérnek tart? Például ha ezt még meg is írja egy népszerű női magazinban… 
„Soha nem felejtem el azt a napot, amikor megtudtam, hogy a barátnőm nehezebb, mint én… 
Véletlenül megtaláltam a fogyókúrás naplóját, amelyben feljegyezte, mikor mit evett, mit tervez enni ezután, és hogy megissza-e az előírt 2-3 liter folyadékot naponta. Ott volt a neve. Ott volt a fogyókúrás programban kapott azonosító száma. És ott volt a súlya is, amit, mivel úriember vagyok, nem fogok elárulni. Legyen elég annyi, hogy sokkolóan magas szám volt. 
Tudtam, hogy C. nagydarab lány. Nagyobb, mint a tévében látott fürdőruhás modellek, vagy a vígjáték- és kórházi sorozatok légiesen karcsú szereplői. Egyértelműen nagyobb volt, mint bármelyik korábbi barátnőm. 
A válla olyan széles, mint az enyém, a kezünk is majdnem egyforma méretű, és a mellétől a hasáig, a csípőjétől a combja domborulatáig csupa édes hullám és hívogató melegség volt. De mások társaságában már nem éreztem magam ilyen kellemesen mellette. A 178 centi magas C., akinek a felépítése leginkább egy nehézsúlyú díjbirkózóéra emlékeztetett, nem tudott észrevétlenül beleolvadni a tömegbe. 
Nagydarab nőt szeretni bátor tett a mai világban – sőt, talán hiábavaló is. Mert hiába szerettem C.-t, tudtam, olyasvalaki iránt lángolok, aki nem hiszi el magáról, hogy megérdemli a szerelmet.” 
Cannie Shapiro nem akar hinni a szemének, amikor meglátja, hogy a barátja, Bruce, akivel épp „szünetet tartanak”, ezt írta róla. Amúgy sincs túl jó passzban, az anyja ugyanis váratlanul bejelenti, hogy leszbikus, az egyik kolléganője állandóan fúrja a munkahelyén, ráadásul valóban van egy kis probléma a súlyával… 
Egy igazi nő azonban nem hagyhatja ennyiben a dolgot. Cannie kétségbeesett fogyókúrába kezd, hogy visszaszerezze Bruce-t, és helyreállítsa a saját önbecsülését, ám ezzel olyan eseménysorozatot indít el, amely örökre megváltoztatja az életét… 
Jennifer Weiner, a nagysikerű Egy cipőben és Kismamák pácban szerzőjének első és egyik legsikeresebb műve, amellyel az egész világon berobbant az irodalmi köztudatba. Egy szórakoztató, intelligens, megható és humoros szingliregény azoknak, akik a kliséknél többre vágynak.

Ezzel a könyvvel már nagyon régóta szemezgettem. Az ismertető alapján igazán bejött, tetszett a történet, mégsem mertem belevágni. Tudniillik én is küzdök súlyproblémákkal, és nem tudtam, mire számítsak az írónőtől ezzel a témával kapcsolatban. Be kell vallanom, nem bántam meg, hogy elolvastam. Sőt! Számomra nagyon hiteles volt az egész regény, és Cannie karaktere is. A napjai minden másodpercével képes voltam azonosulni, mint ahogy az érzéseivel is. A mű segíthetne sok ember számára, hogy megértse, mi is zajlik le egy duci ember fejében. Mindazonáltal a duci közönség felé is egy kijutat jelentő alkotás. Nekem személy szerint sok mindenben változott a véleményem a könyv olvasása után, és másképp tekintek dolgokra, mint azelőtt. Önismeret céljára is alkalmas. Rendkívül szórakoztató stílusú, felettébb jókat derültem egy-egy részén. Ami azonban bosszantott, az Cannie Bruce-hoz való ragaszkodása. Oké, értem én, hogy fájdalmas elválni valakitől, de könyörgöm, vegyük már észre, hogy ez egy pojáca.  Bruce karaktere nagyon idegesített, legszívesebben magam radíroztam volna ki a történetből. A könnyedsége ellenére a végén komoly témákat is érint, de minden jó, ha a vége jó J Annyira imádtam, mikor Dr. K beállított a kórházba Cannie kedvenc édességeivel J Az a pasi valami fenomenális a sztoriban. Ő kell nekünk, nem ez a nyávogó Bruce gyerek.

Kedvenc rész: „A z írásnak köszönhetően magam mögött hagyhattam a szerencsétlen családi hátteremet. Olyan érzés volt írni, mintha az óceánban lebegnék; könnyen mozogtam, egyszerre lehettem kecses és játékos, látható és láthatatlan. Nevem volt, arcom nem. Az üres képernyőn villogó kurzor jelentette számomra a megváltást.”

Nincsenek megjegyzések: